Életmód- váltás 2.) Igyál sokat!

Miért?

A szervezetünk mintegy 65-80%-a (a kortól függően, csecsemőknél kb 80%, majd a kor előrehaladtával csökken, egészséges felnőtteknél általában 70-75%, időseknél kb 65-75%) víz. Ennek rengeteg feladata van, de legfőképpen a sejtek táplálkozásában és salakanyagainak eltávolításában van szerepe, majd ezen salakanyagok - méreganyagok elszállításában azokra a helyekre, ahol a szervezet eldönti, van- e még hasznos anyag a salakanyagok közt (máj, vese), s ha úgy dönt, újrahasznosít, ha pedig feleslegesnek ítél: kiüríti, eltávolítja a szervezet mindazt, ami számára már felesleges. Köznapi nyelven ezt méregtelenítésnek nevezzük.

Ha kevés folyadék kerül szervezetünkbe, az nem tudja a méregtelenítést elvégezni, nemcsak a méreganyagok, hanem egyidejűleg a testsúly is gyarapszik. Miért? Hiszen ezeket a káros anyagokat a szervezetnek el kell raktároznia. A zsírsejtek kapva-kapnak az alkalmon, és „ide nekem!” jelszóval felveszik a vizet és a méreganyagot egyaránt, nőnek egy nagyot. A kötőszövet ugyanígy tesz, egyszer csak azon kapjuk magunkat, hogy megnőtt a bokánk, megtelt vízzel, ödémával. Paradox folyamat, de így működik. Főként, mert a testsúly növekedésével megnő a szervezetre rótt munka, a szív terhelése jóval nagyobb lesz, nem győzi a munkát; következményesen nő a vérnyomás, fulladás, vizenyőképződés lép fel. A káros folyamat kiterjed az összes többi szervre, de leginkább a belső elválasztású mirigyekre; a hasnyálmirigy egy darabig még küzd, és az általa termelt inzulin adagját megnöveli, hogy a vércukorszintet csökkentse, de idővel a sejtek megszokják a piszkálódást, azt mondják: „ugyan, hagyj már minket!” és csökken az inzulinra való érzékenységük, a vércukorszint növekedni kezd, kialakul a felnőttkori cukorbetegség. A vese is igyekszik elvégezni méregtelenítő munkáját, de folyadék hiányában csak koncentrált végterméket tud előállítani, ilyenkor nő a vesebetegségek kockázata is, például a vesekövek képződésének lehetősége sokszorosára növekszik. A máj sem győzi a munkát, elzsírosodik, károsodik, nem tudja munkáját megfelelően végezni. A testsúly növekedésével párhuzamosan egyre kevésbé van kedvünk mozogni, szinte minden mozdulat erőfeszítésbe kerülhet tetemes túlsúly esetén.
Tanácsom tehát: igyál sokat, lehetőség szerint óránként egy pohár (2dl) folyadékot.
Milyen folyadékot? Legfőként vizet, ha lehet csapvizet (az ásványvizekről majd még szólok, nem mindegy mit, mennyit és milyen időtartamig fogyasztunk belőle. Ugyanígy a gyógyteákat sem jó túlzásba vinni, majd ezekről is igyekszem beszélni).

Jó méregtelenítést!


0 megjegyzés:

  © Holisztikus blog 2010-2012

Vissza a lap TETEJÉRE