A tej védelmében 1 - Az ember mindenevő!

Nem volt még időm elővenni a biokémia könyveimet, így a tej védelmében ma csak saját szubjektív véleményemet írom meg. Először is: szeretem a tejet, a sajtot, a tejszínt és minden tejterméket. Nem is igazán tudom elképzelni az étrendemet néküle. Kiváló fehérjeforrás, és egyes cikkek híreszteléseivel szemben maga a tej (NEM a tejszín és a sajt!!!) viszonylag kevés zsírt tartalmaz (1,8-3,6%).

Az ember MINDENEVŐ!!!
Ha megvizsgáljuk a fogazatát, nem ragadozó, és nem is növényevő, hanem mindenevő! Ez tény!
Ősidőktől fogva, vagyis több tízezer esztendőn át nem volt kérdéses, hogy ettünk húst, tejet, és növényi táplálékot egyaránt. Csupán a huszadik század közepétől vált tudományos és áltudományos feltételezések és híresztelések céltáblájává a különféle tápanyagok széles skálája, többek közt a tej, a hús, a zsír is.
Az ősember kezdetben magvakat és bogyókat fogyasztott, majd vadászni, halászni kezdett, végül háziasítva az állatokat elkezdett tejet fogyasztani. Táplálékát kezdetben nyersen ette, később, a tűz megszelidítése révén megtanult főzni.
Nos, ha vissza akarnánk menni a kezdetekhez, fogyaszthatunk magvakat, de lehetőleg mindent nyersen!!!
Azt gondolom, mindenféle tudományos fejtegetések nélkül, hogy az ember az előember és ősember kora óta rengeteg genetikai változáson ment keresztül. Bélrendszerünk például nem azért vált alkalmassá különféle tápanyagok fogyasztására, mert olyan fejlett, hanem azért, mert egyezséget kötött néhány baktériumfajtával, amelyek a táplálékok emésztésében segítenek. A tejfehérje és kazein lebontásában például nagy szerepük van a laktobacillusoknak és más, hasznos baktériumoknak, és ugyanezen baktériumok felelősek a véralvadásban létfontosságú K vitamin termeléséért. Az anyatejes csecsemők K vitamin pótlása azért létfontosságú, mert ezek a baktériumok csak a vegyes táplálkozás (tej, tojás, hús) megkezdését követően költöznek be és telepednek meg a bélrendszerben.
Számomra logikus tény, hogy amennyiben évezredeken keresztül nem okozott problémát a tej és a hús fogyasztása az emberiségnek, nem feltétlenül kell egyetértenem a tejet "méregnek" kikiáltó cikkekkel.
Más részről: a nagyüzemi tej előállítás valóban furcsa. Porítjuk, majd visszahigítjuk, közben pancsoljuk erre, meg arra... nos, ezzel én sem értek egyet, és legjobb megoldásnak tartom a piacon, termelőktől vásárolt tej fogyasztását, ha a tej mellett döntünk. A boltokban kapható tejekkel vigyázzunk, legjobb letesztelni, a tejet: amelyik megalszik (aludttej készíthető belőle), az átment a teszten, az a tej valószínűleg tehénnel is találkozott. Ha aludttej helyett zavaros és büdös löttyöt kapunk, azt a tejet valóban felejtsük el, mert az nem tej, hanem valami tömény kemikália! (figyelmükbe ajánlom a Bakonytej, Naszálytej, CBA zacskós tej készítményeit, ezeket már leteszteltem).
Végül: a civilizációs betegségeket nem a zsír fogyasztása váltja ki. Ne feledjük, a magyar parasztember kiment reggel a rétre, vitte a kaszája mellett a jó kis szalonnáját, kenyerét, meg a... (mit is?) VÖRÖSHAGYMÁJÁT! A civilizációs betegségeknek két oka van: elfeledtük a hagymát, meg a fokhagymát, amelyek első rangú segítséget jelentenek abban, hogy a koleszterin ne váljon érfalat károsító anyaggá, valamint elfeledtük, hogy az életet nem karosszékben kell tölteni, hanem mozogni is kell.
Így tehát, aki táplálkozásról szeretne beszélni, az a mozgást is kalkulálja bele az összképbe!
NeMo

Én a tej mellett érveltem. Az eredeti kontra vélemény a blog archívumából törlésre került, így a megjegyzésekben Károly által küldött linket készséggel ide illesztem:
A tejről őszintén: Méreg, vagy gyógyszer?
NeMo

7 megjegyzés:

Perei Karoly írta...

Szia!

A tej egy érdekes téma, ha a szubjektív véleményeden kívül valós tájékoztatást szeretnél adni az olvasóidnak, akkor kélek olvas el a "Tejről őszintén" című könyvet! itt egy link :http://edenkert.blogter.hu/236518/a_tejrol_oszinten_-_mereg_vagy_gyogyszer_
Azután majd Te eldöntöd mit propagálsz!
Üdv: Karesz

NeMo írta...

Kedves Karesz!
Valóban érdekes téma a tej. Pro és kontra ütköző vélemények középpontjában igazából nehezen eldönthető, kinek is van igaza! Bejegyzésem eredetileg szerkesztőtársam által egészében feltett, és csak részben hiteles cikkre válasz. Sajnos az eredeti cikk lekerült a blogról, így a kontra vélemény hiányzik. Az általad küldött linket megnéztem, a rövid összefoglalóból azzal egyetértek, igen, a tehéntejet egy más faj kicsinyei fogyasztják, nyilván valóan én sem azt gondolom róla, hogy kizárólagos emberi táplálék. Étrendünkben azonban ősidőktől fogva, amióta az ember állatokat szelidít helye volt és van mind a tehén, mind a kecske, mind más fajok tejének. Véleményem szerint helytelen lenne teljesen száműzni az étrendből. A küldött linket készséggel beillesztem a cikk végére a könnyebb megtalálhatóság kedvéért.
Üdvözlettel: NM

Kokinda Petra írta...

Ha mindenevők lennénk,akkor természetesen a hús is beletartozik az étrendünkbe.A természetben ugyebár nincs előre felvagdalt,lemészárolt vértelenített húsárú,ami meg van párolva,dínsztelve,sütve vagy főzve és persze fűszerezve...Szóval,ha valóban mindenevők lennének a fogaink,akkor képesnek kellene lennünk vele legalább dögöket enni,és nyersen szétrágni a húst..Hát az én fogaim erre képtelenek!Szóval ez is egy hatalmas becsapás!Kétlem,hogy bármi keresni valója lenne más élőlények holt testének a gyomrunkban és a belünkben ami persze megint tény,hogy nem húsevésre,nem húsemésztésre van "tervezve"....

Maria Nemessanyi írta...

Kedves Petra!
Nyilván tanultál arról, hogy milyen típusú fogazatok vannak az állatok világában. Van a növényevő típusú, a húsevő típusú, és a mindenevő típusú. Az emberé az utóbbi kategóriába tartozik. Az, hogy mi, emberek finomított élelmiszerekkel tömjük a kicsinyeinket az eredeti, nyers táplálékok helyett, az bizony már a civilizáció vívmánya. Ettől még a tény az tény, a fogazatunk mindenevő fogazat. És az is tény, hogy az ősember bizony nyersen ette a húst. Mint ahogyan az is, hogy nem csak az ember kicsinyei képesek elfogadni idegen fajok tejét, nyilván hallottál már olyan kutyáról, amelyik oroszlánkölyköt vagy akár cicust szoptatott, és egyéb példákat is sorolhatnék. A véleményed tipikusan civilizációs vélemény, mi nem eszünk nyersen húst, de ez csak abból adódik, hogy így tanultuk, így szoktuk meg. Az, hogy te nem szeretnél húsevő lenni, kizárólag a te dolgod. Azt azonban vedd figyelembe, hogy fehérjéket, mégpedig teljes értékű fehérjéket a te szervezeted is kívánni fog. Amennyiben nem adod meg neki azokat az esszenciális aminosavakat, amiket nem tud felépíteni, lassacskán megbetegszik és elpusztul.

Névtelen írta...

Mária, igen, valóban szoptatott oroszlánkölyköt kutya. De kölyköt szoptatott és nem felnőtt oroszlánt. Vajon a szomszéd lakásban lakó szoptató anyuka tejét is elkérnéd a reggeli kakaódhoz, vagy az már perverziónak számítana? Pedig csak ugyanazt tennéd a csecsemővel, mint a borjúval. Meginnád előle az anyja tejét.
A tej megivása, a tojás meg a hús megevése, az állatok kizsákmányolása nem létszükséglet, hanem egy szokás, amit átörökítesz a következő nemzedékre. Hazugság azt állítani, hogy állati eredetű fehérje nélkül elpusztulunk. A húsokban, tejtermékekben lévő fehérje nagy része lebomlik a feldolgozás során. 100g mandulában ugyanannyi fehérje van (22g), mint 100g bélszínben és ha nyersen fogyasztod, akkor az be is kerül a szervezetedbe, ellentétben a megsütött bélszínnel, amelyben a fehérjék egyrésze a sütés hatására lebomlik.
A növényi táplálék nagyrészét fel sem kell dolgozni ahhoz, hogy megehesd. Pl a banán, vagy az avokádó a legtökéletesebb, előre csomagolt, egészséges gyorskaja, de nagyon sok hasonlót találhatsz magad is, ha elengeded a fantáziád.
Azt tudtad, hogy félkiló hús megtermeléséhez több mint 11000 liter édesvíz kell, míg ugyanennyi zöldséghez mindössze 136 liter?
Az a sok-sok víz egyszer majd hiányozni fog, ha nem is neked, de a gyerekeidnek már biztosan.
Visszatérve a tej kérdésre. Egy vegán finom és egészséges növényi tejeket készít otthon pillanatok alatt pl. egy marék barna rizsből, kókuszból, mogyoróból, mandulából, zabból, szójából, vagy kesuból. Úgy ízesíti, ahogy neki tetszik, és csak az van benne, amit ő beletesz.
Ha mindaz, amit tudatlanságodból eredően összehordtál a húsevés fontosságáról a hozzászólásodban igaz lenne, akkor én már rég halott lennék, de amint látod élek és virulok.
Summázatként pedig azt gondolom, hogy a civilizáció igazi vívmánya nem a húsevés elkezdésének pillanata volt, hanem az, amikor az emberiség végre felhagy az állatok kizsákmányolásával.

http://www.veganallatvedelem.blogspot.hu/2012/12/mi-baj-tejjel.html

http://www.veganallatvedelem.blogspot.hu/2012/12/mi-baj-tojassal.html

Zita Vári írta...

Sok ember szaladgál körülöttünk, akit állatvédőként magam is pár planétával arrébb kergetnék, a blogbejegyzés írója nem tartozik közéjük.
A cikket egyébként én vívtam ki, akkori szélsőséges megnyilvánulásommal, amit a teljesség kedvéért a napfenyes.hu oldal egyik cikke inspirált és ezen a blogon idéztem.
Fontos, hogy a blog első sorban személyes véleményt, tapasztalatot közvetít, jelen esetben egy orvosét.
Sokszor nem értünk egyet, de ez nem akadályoz meg abban, hogy tisztelettel olvassam és fogadjam el akár az Ő, akár más blogger személyes mondanivalóját.
Ilyen ez a műfaj :)

pallawal írta...

Kedves "névtelen"
A neved ugyan nem vállalod fel, de tudatlannak nevezel olyat akit nem ismersz, csak mert nem vegetarianus, de lehet, hogy nem is szereti a húst, viszont ismeri, tanulta sejtszinttől az emberi test felépítését, szükségleteit.
Esetleg a bibliát olvastad valaha?
Mert még ebből a szemszögből is megközelíthető, hogy mire rendeltetett az ember Isten által.
Ezzel együtt elfogadom, hogy lehet élni vegaként is. Én tiszteletben tartom mindenki egyéni véleményét, de nem gondolom olyan okosnak magam, hogy az élettan és táplálkozás tudomány alapelveit meg akarjam dönteni...sőt, az állatokat szeretem, védem etetem...

  © Holisztikus blog 2010-2012

Vissza a lap TETEJÉRE